A nyomkövető észrevétlenül tudja tenni a dolgát.

nyomkövető
nyomkövető

A közúti árufuvarozásban a sofőrök szemszögéből nézve az az igen vonzó, hogy nem kell a főnök szeme előtt dolgozni, tevékenykedni; amikor a haszongépjármű úton van, akkor vele együtt a sofőr is utazik. Nos, nem lesz persze mindegy, hogy mikor merre is járnak ők ketten. A nyomkövető képes lesz megmondani azt, hogy xy és a szolgálataira bízott járgány merre is van a térképen. Itt érdeklődhet: https://www.itrack.hu/gps-nyomkoveto-fuvarosok/ Így aztán egy szempillantás alatt ki lehet deríteni azt, hogy az illető ott van-e, ahol éppen lennie kell; ezzel aztán azt is ki lehet térni, hogy ha nincsen ott, akkor miért nincsen. Mivel a kommunikációs csatornák ma már egyre fejlettebbek, így ha GPS alapú nyomkövető gondoskodik arról, hogy egy jármű hollétéről információt szolgáltasson, akkor ott nem lesz szükséges az, hogy (ha minden rendben van) maga a sofőr megadott időközönként jelentkezzen, hol is jár. 2017-ben már sokkal egyszerűbb ezzel a nyomkövető módszerrel tájékozódni a járművek hollétéről; ez mindenkinek egyszerűbb, elegánsabb megoldás lesz. A sofőr így csak a szűken vett munkájára kell, hogy koncentráljon. Nyissa meg az itrack.hu weboldalát a böngészőjében, és informálódjon, hogy miért is forradalmi ez a megoldás a korábbiakhoz képest!

Print Friendly, PDF & Email